2890 Tata, Kossuth tér 10-11. | Telefon: (34) 586-576 | Email: | OM kód: 201217 Régi weblap | Facebook | YouTube
Tanévkezdés a refiben

Tanévkezdés a refiben

Az év eleje mind a pedagógusoknak, mind a tanulóknak nehéz a hosszú nyári szünet után.

Az évkezdő csendesnapunk célja, hogy egy kicsit segítsük diákjainkat megérkezni az iskolába. Az áhítaton, éneklésen kívül meghívott vendégünk előadása hitben erősítette, motiválta és lelkesítette nem csak a diákjainkat, hanem a résztvevő iskolai dolgozókat is.  Idén Sterczer Hilda, két nyolcezres himalájai csúcs megmászója, tanító, mentálhigiénés szakember látogatott el hozzánk. Előadásában sok történeten és képen keresztül bíztatta a diákokat, hogy válasszanak maguknak egy „hegyet” és tűzzék ki célul annak megmászását. Kiemelte, mennyire fontos, hogy legyen egy ilyen hegye mindenkinek. Ugyanakkor arról is beszélt, hogy van, amikor a hegyről vissza kell fordulni, nem biztos, hogy a csúcsot elérjük, de ezt is el kell fogadni. Nagyon megható volt a bizonyságtétele, amikor elmesélte, hogy mindkét 8000m-es csúcsra, amire feljutott, elvitte a támogatójának a zászlóját, ahogy tette ezt minden hegymászó. Az ő zászlóján támogatóként Jézus Krisztus neve szerepelt. Hilda arra bíztatta a diákjainkat, hogy hegymászás közben mindig legyen ott a zsebükben legnagyobb támogatójuknak, Jézusnak a zászlója, hogy mind útközben erősítse, segítse őket, mind a csúcson emlékeztesse őket arra, hogy kinek a segítségével jutottak fel.

Nem csak a diákjainkra gondoltunk, hanem pedagógusaink, dolgozóink számára is hívtunk előadót. Idén Pál Ferenc pap és mentálhigiénés szakember jött el hozzánk, aki az egyensúlyvesztésről és aztán az új egyensúly megtalálásáról tartott nagyon szemléletes, humoros, ugyanakkor mély tartalommal bíró előadást. Nem csak tanultunk tőle, hanem sok történetből magunkra is ismerhettünk.

Mindkét program lehetőséget adott mind a diákok, mind a pedagógusok számára, hogy lelkileg feltöltekezzenek és megerősödjenek. Bízunk benne, hogy ebben a tanévben is megtapasztalhatjuk Isten vezetését és támogatását!

Sterczer Hilda
Pál Ferenc