2890 Tata, Kossuth tér 10-11. | Telefon: (34) 586-576 | Email: | OM kód: 201217 Régi weblap | Facebook | YouTube
Félév kezdő tanári csendesnap

Félév kezdő tanári csendesnap

Rövid beszámoló

Minden tanévben a két félév között alkalmat kerítünk arra, hogy pedagógusaink megálljanak egy kicsit, lelkileg és hitbelileg töltődjenek, közösségileg növekedjenek. Idén január utolsó szerdáján került erre sor. Áhítattal kezdtük meg a napunkat, majd 3 blokkban folyt tovább az együttlétünk. Az első részben különböző játékok segítették a lelki megérkezést, a napra és az egymásra hangolódást. Nagy nevetések, jó és mély beszélgetések kísérték ezt a blokkot. A második részben meghívott vendégünk, Kozma-Vízkeleti Dániel előadását hallgattuk meg, ami a Nemzedékek párbeszéde címet kapta. Az előadás nemcsak ismereteinket növelte, hanem a sok humorral átszőtt információ nagyon jó kedvre is derítette tanári közösségünket. Sokat tanultunk az előadó által mutatott görbe tükörből önmagunkról, kapcsolatainkról, de mindezt szórakoztatóan és könnyedén.

A harmadik részben kiscsoportos beszélgetésekkel mélyítettük el, tettük személyesebbé az előadáson elhangzott gondolatokat. Nagy öröm volt egymást hallgatni, egymásra figyelni, hiszen a rohanó hétköznapokban erre kevés lehetőség adódik. Záró körünkben mindenkinek egyetlen szót kellett mondania, amit magával visz. Öröm volt hallgatni és egy csokorban látni a napnak az áldásait, örömeit.