A tanév megkezdése előtt idén is csendesnappal kezdtük az évet.
A reggeli áhítat, az első osztályfőnöki órák, a sokféle tájékoztatás mellett két vendégünk is volt idén. A diákok először Nagy Tímea, kétszeres olimpiai bajnok, sokszoros világbajnok párbajtőrözönket hallgathatták meg arról, hogy miként vállhat olimpikonná az, akit pár hét edzés után azzal küld haza az edzője, hogy annyira tehetségtelen, hogy a következő órától nem kell jönnie. Sok bátorító, biztató gondolat hangzott el ebben a hiteles, őszinte és nagyon személyes előadásban. A jelenlévők számára hatalmas élmény volt az is, hogy kézbe vehették a két olimpiai aranyérmet.
A második vendégünk, Pallagi Andrea nem csak református lelkész, hanem a BRFK gyermekvédelmi osztályán nyomozó. Amellett, hogy sok szó esett útkeresésről, Isten vezetéséről, vendégünk arra is kitért, mire figyeljenek a fiatalok, hogy minél több lelki-fizikai sérülést elkerüljenek.
Egy tanév elkezdése mindenki számára nagy kihívás. Diákjaink közül sokan egészen komoly mértékben szoronganak egy-egy tanév elején. Csendesnapjaink célja, hogy megkönnyítsék az iskolakezdést. Bátorítsanak, motiválnak, elgondolkoztatnak. Bízom benne, hogy a diákjaink úgy mentek el erről az első napról, hogy mindezeket megtapasztalhatták.