
Tisztelt Szülők! Kedves Testvéreink!
A gyermek – adottságaival együtt – Isten ajándéka.
Fejlődését nagymértékben befolyásolja az a környezet, amelyben felnő. Számára 10- 15 éves korig elsősorban a család, utána az iskola, a kortárs diákközösség a meghatározó. Nem mindegy tehát, hogy hová, és kikkel jár együtt a legfogékonyabb korában.
Már a korábbi alkotmányunkban is szerepelt (67.§), és a 2011-ben elfogadott Magyarország Alaptörvénye („Szabadság és felelősség” című fejezet XVI. cikk) is minden szülő számára biztosítja a szabad iskolaválasztást. A 2005-ben alapított Tatai Református Gimnáziumban a magas színvonalú és eredményes oktatás mellett krisztusi szeretettel, következetesen, igényesen foglalkozunk diákjainkkal. A keresztény/keresztyén és nemzeti értékek fokozottabb megbecsülésére, lelkiismeretes tanulásra és becsületes munkára igyekszünk nevelni. Az átlagosnál több figyelmet fordítunk diákjainkra, de többet is követelünk tőlük. Nem csupán tanulmányi, hanem magatartási-erkölcsi téren is.
Fontosnak tartjuk az általános műveltség átadását, a sokféle képesség kipróbálását. A kisebb csoportlétszámok és a munkatársaink elkötelezettsége lehetővé teszi, hogy szakszerű, igényes tanári munkával, minden diáknak személyre szólóan segítsünk abban, hogy az adottságainak megfelelő legjobb eredményt érhesse el.
Hála Istennek és az érintettek lelkiismeretes munkájának, a 2025-ben minden diákunk sikeresen érettségizett, és szinte minden tanulónk felvételt nyert az általa választott egyetemi szakra. Közülük 20-an műszaki (mérnöki, informatikai, stb.), 15-en gazdasági, 10-en orvosi, állatorvosi, gyógyszerészeti, pszichológiai szakon, 9-en jogi pályán tanulnak tovább. 13-an nyertek felvételt humán területekre (kommunikáció-média, nyelvészet, politológia, stb.). Ezen kívül több diákunk kezdi meg tanulmányait rendészeti, pedagógus, művészeti, teológiai képzéseken vagy más tudományterületeken is.
Tanulóink már használják a közelmúltban átadott étkezőt, a természettudományos szaktantermet, robotika labort és az új sportcsarnokot is. Iskolánk két új, klimatizált konténer tanteremmel is bővült.
A 2026/27-ES TANÉVBEN MEGHIRDETETT KÉPZÉSEINK:
- Négyévfolyamos gimnáziumi nevelés (9. évfolyam, tanulmányi terület kódja: 0001),
humán, reál és általános csoporttal. A humán irányultságú csoportban kiemelt hangsúlyt fektetünk a történelemre és a magyar nyelv és irodalomra, a reál irányultságú csoportban pedig a matematikára, digitális kultúrára és a természettudományokra. - Hatévfolyamos gimnáziumi nevelés (7. évfolyam, tanulmányi terület kódja: 0002).
Ide azokat a tehetséges diákokat várjuk, akik már 7-8. osztályos korban tudják vállalni a komolyabb, gimnáziumi terhelést. Az osztályban emelt óraszámmal tanítjuk az idegen nyelvet, a matematikát és a magyart.
A hatékonyabb tanulást további csoportbontások teszik lehetővé matematikából, magyar nyelvből, digitális kultúrából, idegen nyelvekből, valamint hit- és erkölcstanból (református, római katolikus, evangélikus, baptista).
Valamennyi osztályban emelt óraszámmal tanítjuk az első idegen nyelvet. Egy-egy évfolyamon egy időben tartjuk a nyelvi órákat, így lehetőség van arra, hogy angolból és németből különböző szintű csoportot szervezzünk a diákok felkészültségét, tehetségét, illetve szorgalmát figyelembe véve. Második idegen nyelvként választható kezdő szinten francia vagy orosz nyelv is.
Szinte minden tantárgyból indítunk emelt szintű érettségire felkészítő csoportot, így a 11. és 12. évfolyamon jelentős többletet kap a továbbtanulásnál fontos két választott tantárgy (plusz három vagy akár négy óra többlet).
A különféle szakkörök lehetőséget és többlet óraszámot jelentenek a magasabb szintű tudás megszerzéséhez. Ezen kívül színesítik életünket tízperces reggeli áhítatok, énekkar, Big Band zenekar, színjátszó kör, bábszakkör, sítábor, gyalogtúrák, gyülekezetlátogatások, éjszakai úgynevezett „túlélő” túrák, házi foci-, kosárlabda-, pingpong- és csocsóbajnokságok, tanulmányi-, kulturális- és sportversenyek, pályázatok, kiállítások, ünnepségek, megemlékezések, hangversenyek, salátabár, diáknap, stb.
Iskolánk részt vesz a református iskolarendszer országos tehetségfejlesztő programjában (tehetségazonosítás, tehetségfejlesztő foglalkozások-szakkörök, nyári táborok stb.).
NYÍLT NAPOK
- 2025. NOVEMBER 11-én kedden és
- 2025. NOVEMBER 20-án csütörtökön
7:53-8:03 áhítat a református templomban (Kocsi u. 15)
8:10-11:45 tanítás az iskolában, nyitott ajtók mellett
17:00-tól tájékoztató a második emeleti nagyteremben (Illés Dániel igazgató és Dr. Szabó Elődné intézményi lelkész)
MINDEN ÉRDEKLŐDŐT SZERETETTEL VÁRUNK!
A tata-refi.hu/felvi/szandek linken található „Előzetes szándéknyilatkozat” elektronikus űrlap 2025. december 1. hétfőig tölthető ki. Ezen nyilatkozat beküldése nem jár elköteleződéssel, de megkönnyíti a munkánkat (pl. kapcsolatfelvétel). Ugyancsak december 1-ig beérkezően lehet hozzánk is jelentkezni a „központilag kiadott, egységes, kompetenciaalapú írásbeli vizsgára”, melynek időpontja 2025. január 24. szombat. Erre ügyfélkapun keresztül elektronikusan az https://ejel.kozfelvir.hu/ oldalon, vagy papír alapon a tata‑refi.hu/felvi/ir_jel_lap.pdf kinyomtatásával, kitöltésével és hozzánk való eljuttatásával lehet jelentkezni.
A nálunk megírt (és központi pontozási útmutató alapján kijavított) vizsgát elfogadják más középiskolában is, mint ahogy mi is elfogadjuk a másutt megírt ugyanilyen vizsga pontszámait.
Ingyenes matematika felvételi vizsgára felkészítő szakkört tartunk november 14-én, november 21-én, november 28-án és december 12-án (pénteki napokon) 14:30-16:00- ig. Szeretettel várjuk az érdeklődő nyolcadikos diákokat!
Minden felvételizőnek gyakorlásra javasoljuk az előző évek felvételi feladatsorait, amelyek a javítási útmutatókkal együtt megtalálhatók az Oktatási Hivatal honlapján: https://www.oktatas.hu/kozneveles/kozepfoku_felveteli_eljaras/kozponti_feladatsorok
A jelentkezők teljesítményének értékelésében és a felvételi rangsor kialakításában figyelembe vesszük:
- a központi felvételi írásbelin a szövegértést (maximum 50 pont),
- a központi felvételi írásbeli matematikai megoldásait (maximum 50 pont),
- az általános iskolai eredményt
8. osztályosoknak: 7. év végi és 8. félévi átlag* (maximum 50 pont),
6. osztályosoknak a 6. félévi átlag* (maximum 50 pont),
- a szóbeli meghallgatás eredményét (maximum 50 pont).
*Az általános iskolai eredmények átlagánál a következő tantárgyakat vesszük figyelembe:
6. osztályosoknak: 1. irodalom 2. magyar nyelv 3. matematika 4. történelem 5. idegen nyelv 6. természetismeret 7. hittan / erkölcstan 8. ének 9. rajz 10. testnevelés 11. digitális kultúra
8. osztályosoknak: 1. irodalom 2. magyar nyelv 3. matematika 4. történelem 5. idegen nyelv 6. fizika 7. kémia 8. biológia 9. földrajz 10. hittan / erkölcstan 11. ének 12. rajz 13. testnevelés 14. digitális kultúra
Kérjük, hogy a féléves bizonyítvány másolatát juttassák el nekünk, amint rendelkezésükre áll!
A felvétel szükséges feltétele, hogy a jelentkező és gondviselője írásban nyilatkozik arról, hogy elfogadja az iskola világnézeti elkötelezettségét és az erre épülő követelményrendszerét. https://www.tata-refi.hu/felvi/kovrendsznyil.pdf/. Ezt a nyilatkozatot eredeti, aláírt példányban kérjük eljuttatni a titkárságra.
Az iskolánkba történő jelentkezéshez 2026. február 19. csütörtökig kell a hivatalos jelentkezési lapot kitölteni. A 8-os diákok ezt az általános iskoláikban, a 6-os diákok pedig elektronikusan tehetik meg „a KIFIR elektronikus adatlapkitöltő program egyéni jelentkezők számára” létrehozott felületen. Az előállított jelentkezési lapot továbbítani kell iskolánknak, az „Adatlapot” pedig az Oktatási Hivatalnak.
A KIFIR elektronikus adatlapkitöltő program egyéni jelentkezők számára program várhatóan 2026 januárjában lesz elérhető a https://kifir2.kir.hu/JellapKitolto/egyeni linken.
A 2026. március 7. szombaton megrendezésre kerülő szóbeli meghallgatáson elsősorban a jelentkezők érdeklődési körét, körülményeit, emberi értékeit, vallási kötődését és nyitottságát vizsgáljuk. Előnyt jelent a pozitív lelkészi, plébánosi vagy hitoktatói ajánlás (http: //www.tata-refi.hu/felvi/ajanlas.pdf), a példás magatartás, valamint a tanulmányi, kulturális vagy sport területén elért kiemelkedő teljesítmény. Emellett a jelentkezők bibliaismereti jártasságát is figyelembe vesszük, előre megadott bibliai történetek alapján. Ennek pontos részletei szintén iskolánk honlapján a „Felvételi tájékoztató” menüpont alatt olvashatók.
Áldást kérve életükre, szeretteikre, szolgálatukra, szeretettel és tisztelettel küldöm üdvözletemet, kollégáim nevében is:
Tata, 2025 őszén
Illés Dániel igazgató



